Ajánlom az oldalt

A szemek normál működése: ortophoria

Gyermekkorban, 2-4 éves kor között alakul ki a két szem együttes működése, amit fúziónak nevezünk. Ennek alap feltétele az anatómiailag kornak megfelelő egészséges állapot. A fúzió megléte biztosítja a fejlődés során elengedhetetlen, kétszemes, vagy más néven binokuláris látást, amely alapja a térérzékelésnek vagy térlátásnak.

Az agyban keletkező kép nyugalomban

Gyermekkorban a látás fejlődése ugyanolyan tanulási folyamat, mint a járás megtanulása, ezért fontos, hogy 6 éves korig a gyerekek legalább egyszer vegyenek részt szemészeti szűrésen. Ez az alapja a Nyugat-Európában már kialakult látási kultúrának.

Normál körülmények között a két szemünk tökéletesen együttműködik, egyetlen képet lát. Ennek feltétele, hogy a szemünk nézővonalai ugyanarra a pontra fókuszáljanak, és a szemekbe érkező fény a retinákat ugyanazokon a pontokon ingerelje. Ezen feltételek teljesülése esetén agyunk folyamatosan képes a szemizmok erőlködése nélkül éles képet biztosítani. Ezt nevezzük ortophoriának.

A probléma: heterophoria

A nézővonal kis mértékű eltérése

Az agyban keletkező kép erőlködéssel

Ha nem valósul meg ez az összpontosítás, az a heterophoria (rejtett kancsalság). Normál állapotban a szemek nézővonalai egymáshoz képest enyhén ferdék. A tárgy, amit nézünk, mindkét szem retináján nagyjából ugyanazon a ponton jelenik meg (identikus pontok). Kis mértékű eltérés esetén a szemizmok képesek (erőlködéssel) kompenzálni az eltérést, azonban ez az erőlködés megterheli a szervezetet, és előidézheti a heterophoriához kapcsolódó panaszokat.

A nézővonal nagy mértékű eltérése

Az agyban keletkező kettős kép

Ez a kompenzáció nem működik mindenkinél hibátlanul. A nézővonal normálistól eltérő állása esetén sok energiába kerülhet, hogy a két szemmel élesen lássunk. Ha ez az energia nem áll rendelkezésre, vagy nem elegendő ahhoz, hogy a két retinán, az eltérő helyeken kialakuló képeket az agy összeolvassza (fúzió), akkor a látásban zavar lép fel. A legszélsőségesebb panasz a kettős látás, amely megnyilvánulhat bármely életkorban, és esetenként örökletes is lehet.

Rejtett tünetek

Nem biztos, hogy azonnal kiderül, hogy a szemek nem a megfelelő módon működnek együtt. Sok esetben rejtve marad a probléma. Az életkortól és a probléma nagyságától függően a következő tünetek fordulhatnak elő:

A heterophoria bizonyos eseteiben a páciens a felmerülő tüneteket (fejfájás, front érzékenység, migrénes tünetek) nem hozza összefüggésbe látási problémákkal. Gyakran ezen panaszok kezelését célszerűbb szemizomegyensúly vizsgálattal (polatest) kezdeni, amelynek végeredménye tartós, és a fejfájás csillapító gyógyszerek elhagyását eredményezheti.

Árulkodó tünetek

Ha az alábbi panaszok előfordulnak, valószínűleg szüksége van a polatest vizsgálatra:

Orvos / optometrista specialista

Csak néhány orvos, optometrista szakosodott Magyarországon a heterophoria kimutatására, amely a részletes és aprólékos, úgynevezett polatest vizsgálattal tárható fel. A két szem nézővonalai közötti eltérés, és így a látás is, prizmás szemüveggel korrigálható!

Fontos: A sikeres vizsgálat, a prizmás szemüveg könnyű megszokhatóságának, valamint a tünetek enyhülésének érdekében lényeges, hogy a polatest vizsgálatot megfelelő tapasztalattal, és korszerű gépi feltételekkel rendelkező specialistával végeztesse!